Az iráni rendező, Mohammad Rasoulof, akinek a “Szent füge magját” az Oscar -ra jelölték ki, egy másik nyelvű film készítését tervezi.
“Ha most szeretnék filmet készíteni Európában vagy Nyugaton, minden készen áll” – mondta Fajta Mielőtt elfogadná a legelső számú Prix Locarno City of Beace -t.
„A kérdés az, hogy nem tudjuk, mikor kezdjük meg. A kérdés, amely jobban aggaszt:„ Ki vagyok?
Rasoulof elmenekült Iránból, miután nyolc év börtönre ítélték.
“Amikor filmet készít egy idegen országban, idegen nyelven, akkor nyilvánvalóan időre van szüksége ahhoz, hogy valóban megbirkózzon velünk azzal a társadalommal, amelyet mélyen és jelentősen gondolkodni szeretne. Tényleg meg kell értenie és be kell nyújtania.
Rasoulofot nyitották meg az iráni börtönökben zajló nehéz időszakában, elismerve, hogy a saját börtönőrökkel nézte a “Nincs árt” filmjét.
Van “néhány történet jelenleg, amelyek nagyon érdekelnek” – mondta. „Nagyon érdekesnek tartom a különböző kultúrákból származó emberekkel való szembenézést. De azt mondom magamnak:„ Nem kellene tennem valami fontosabbat? ”» »»
Jelenleg elakadt a “helyek között”, amit sokan megérthetnek manapság, bármi is legyen a gyökereik, javasolták TudY a beszélgetés során.
“De ez a helyzet: Szeretnék egyetemesebbnek lenni? Vagy meg akarom fizetni az előfizetésemet?” Azon tűnődött. “Van egyfajta felelősségem a helyért, ahol tartozom. Tudod, azt mondták nekem, hogy a filmeim nem lépnek be a mozi történetébe, mert túl sok köze van a mindennapi életünkhöz. De miért szeretnék bejutni a mozi történetébe, amikor nem lehetek szabadok?”
Rasoulof szerint a rendszerek hajlamosak “elvonni a művészeket, hogy figyeljenek és elmondják a történetet arról, hogy mi történik körülöttük”. Hozzátette: “Nagyon sok filozófiai kérdésem van az élettel és a létezéssel kapcsolatban – sokat. De hogyan gondolkodhatok rajta, amikor az ismeretes emberek börtönben vannak, és ezt a börtönöt egy rakéta sújtja?”
Folytatta: “Nem tudok itt ülni, és nem gondolok az embereimre. Vízbe iszom és emlékszem Teheránban, a rendszer gondatlansága miatt, nincs hozzáférésük. Iránban folyamatosan katapulálok a személyes és magánéletemben is.”
Az a kérdés, amelyet manapság feltesznek: “Mi a prioritásom? És hol tartok?”
“Fizikailag itt vagyok, de mentálisan ott vagyok.”
A történelemnek számos fontos története van elmondani – mondta. “Brazília egy olyan ország, amely politikai változásokon ment keresztül, de a filmkészítői még mindig a múltjukat vizsgálják. Nem hiszem, hogy a szabadság és a kreativitás között választania kell. Nem szabad egymással szemben mérlegelni. Nem olyan, mint ha egyszer elérted a szabadságot, elveszíted művészi kreativitását.”
A Locarno City of Peace -díja – Locarno város által létrehozott, a Fest -rel együttműködve, amelyet ugyanakkor be kell mutatni – kitünteti “a kulturális tér személyiségeit, akik megkülönböztették magukat a béke, a diplomácia és a népek közötti párbeszéd előmozdításában”.
Az esküdtek, Ruth Dreifuss, Laura Sadis, Marco Solari, Raphaël Brunschwig és a Locarno Nicola Pinapi polgármestere dicsérte a “hivatalos szigor polgári elkötelezettségével”.
Rasoulof megérti, hogy nem tud csak beszélni a filmjeiről – mondta. Végül még mindig az országáról is beszél.
„Természetesen nehéz, hogy minden alkalommal el kell magyaráznia az iráni helyzetet, főleg azért, mert ez annyira összetett és ellentmondásos. Ez a Tulajdonképpen háború. De nem tudok itt ülni, és nem gondolok az iráni kollégáimra és a hatalmas nyomásokra, amelyekkel szembesülnek. “”
A “Szent füge” fesztiválversenyének magja után az iráni mozi folytatta mindenütt jelenlétét Jafar Panahi aranypálmájával, mert a “Ez csak egy baleset” és a “Bidad” díj Soheil Beiraghi -tól Karlovy Vari -ig, ami lehetetlenné teszi a figyelmen kívül hagyást. Iráni változások azonban “sokféle tényezőtől függnek – nem csak a moziban” – mondta Rasoulof.
“A mozi inkább a társadalom változásaitól függ (mint a fordított). De az iráni társaság forradalmi sebességgel mozog.”
